Bécs

Posted: 2008. december 14. in Agymenés
Schloss Schönbrunn - a Schönbrunni kastély

Schloss Schönbrunn - a Schönbrunni kastély

Szeptember végén unokatestvérem megkérdezte, hogy amennyiben mennek ki az osztályával (gimnazistákat tanít) Bécsbe a Schönbrunni kastélyba, lenne-e kedvünk velük menni. Azt mondtam, persze, hogy van. Bécsben még úgyse jártam!

Erre az akcióra tegnap került sor. Hajnali 3-kor felkeltünk, és összekészülődés után 4:15-kor vett fel a busz a Jászberényi úton. Nagyjából 7 után egy kicsivel értünk Bécsbe. Mikor bementünk, kaptunk kis rádiókat, amin magyarul mondták a tudnivalókat a különböző szobákról. Ebben az volt a jó, hogy mindenki a saját ritmusában haladhatott, és idegenvezetőt se kellett fogadni. Ez 13 euróért (diáknak 7).

A túra végén kisétáltunk a hátsó kertbe, ami nagyon szép volt, de az idő milyensége miatt (3 fok körülbelül) kicsit kevéssé élveztük.

Dél körül metróra szálltunk, és elmentünk a város központjába. Itt megnéztük a karácsonyi vásárt a Rathaus mellett, be is mentünk kicsit téblábolni – főleg a hideg elől. Hihetetlen. Ennyi embert én még az életben nem láttam egy helyen. Nem is akarok, az az érzésem. A tömegiszony kicsit előjött belőlem. Ez főleg akkor tetőzött, amikor mindenki lökdösődött, előre akart jutni, nem érdekelve, ki, vagy mi van vele szemben. Amikor meguntuk a tömeget, elmentünk, ettünk egy pizzát. A török árus meghallotta, hogy magyarul beszélünk, így magyarul is szolgált ki minket. Ez kellemes volt. Ezek után utunk a Mariahilfer Strasse-ra vezetett, amit már annyiszor hallottam/láttam német könyvekben, hogy muszáj volt levizuálnom. 🙂 Itt egyébként magyar, és cseh szövegen kívül mást nem nagyon hallottunk.

Miénk itt a tér

Miénk itt a tér

Ami tetszett: a forraltbort rendes porcelán pohárba adták, nem műanyag pohárba. Ez 2 eurós felárat jelentett, de kellemes volt. Azóta tgyurci felhívta a figyelmemet rá, hogy ez a Vörösmaty téren is így megy, én meg megállapítottam, hogy “nah, nekem is külföldre kell mennem az ilyen élményekért”.

Nagy tömeg volt, de ennek ellenére sehol nem láttam eldobott csikkeket, vagy McDonald’s-os zacskókat.

Lovas kocsik simán tudnak közlekedni Bécs belvárosában.

Rengetegen közlekednek a kihelyezett City Bike-okkal.

A metró (U-Bahn) tiszta, és gyakran jár – ezen nem voltam meglepődve, inkább csak a BKV kontraszt miatt mondom. 😛

Ami nem tetszett: agresszív, tolakodó emberek… ennyi. Nem nagyon volt más, ami igazán felhúzott volna.

Úgy döntöttem, megyek még Bécsbe, de a karácsonyi forgatag idején valahogy nincs kedvem. Majd meglátjuk. Szivesen megtekinteném a várost kicsit melegebb időben is.

Reklámok
Hozzászólások
  1. gerzsonka szerint:

    Ja, és itthon rengetegszer hallom, hogy kint vannak a “magyar ne lopj” táblák, de jelentem, én egyet se láttam, pedig tényleg nagyon figyeltem. A benzin meg drágább, mint itthon, szóval ez is olyan kicsit… hm… mennél ki, mielőtt azt fikázod, ami itt van..

    Az árak nagyjából kétszer-háromszor olyan magasak, mint a magyar árak. Ha hozzávesszük, hogy a fizetés kb 3-szor nagyobb, akkor kijön, hogy nem feltétlenül így élnek ők jól. Inkább nekik nem az teszi ki a mindennapjaikat, hogy állandóan panaszkodnak.

    A határ után található szélerőmű park kicsit elszorította a szívemet. Gyönyörű volt. Gyönyörű lenne egy ilyen a Bakonyban is! Csak hát ugye a buzi “környezetvédőink”…

    Az viszont még mindig kikészít, hogy mennyire paraszt az átlag osztrák.. :S

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s